a_fajta

Németországban évszázadokon át léteztek a vidéki pásztorkutyák , típusuk és felépítésük az adott terepviszonyok és a nyájak mozgási formája szerint változott. A déli hegyes vidéken a munkakutyák egy szívós fajtája fejlődött ki -masszív csontozattal erőteljes hátsó végtagokkal és szilárd, szabályos, jól szögelt mellső végtagokkal- amely kiválóan alkalmas a meredek lejőkön le-föl való mozgáshoz, a nyájak tereléséhez. Az északnémet síkságokon ezzel szemben egy atlétatermetu, hosszú léptű kutyatípusra volt szükség, amely képes huzamos időn keresztül fáradhatatlanul ügetni a hatalmas kiterjedésű rónákon át, melynek kevés természet vagy ember szabta határa volt. E síkságokon valósították meg először azt az elgondolást, mely szerint a juhászkutya "élő kerítés"-ként alkalmazható: egyaránt alkalmas a gyakran hatalmas nyájnak egy adott területén belül való tartására, valamint bármiféle betolakodó elriasztására.

Türingiai pásztorok

Az első "nemzeti

" német juhászkutya Hektor Linksrhein volt.Von Stephanitz a Sparwasser kennelektől szerezte, és átkeresztelte,saját kennelneve alatt: Horand von Grafrathra. Ezt az állatot jegyezték be elsőként az új SV törzskönyvbe, az SZ-be (Zuchtbuch für Deutsche Schäferhunde).Ily módon Horandlett az SZ 1-es. A német juhászkutya szóban és képben című híres könyvében von Stepanitz a következőket írta: "… a korszak rajongói szemében Horand a legszebb álmaik megtestesítőjének számított; nagy termetű volt - magassága 61- 62 cm ... és még a mai szempontokat tekintve is jó középméretűnek mondható, erőteljes csontozattal, szép vonalakkal és nemesen formált fejjel; hibátlan és izmos felépítésű, az egész állat csupa mozgékonyság. Karaktere összhangban volt küllemének kiválóságával; gazdája iránti engedelmessége és hűsége bámulatos; legfőképpen pedig: egy úriember nyíltszívű természete határtalan és elfojthatatlan életörömmel párosulva… Horand tovább-adta e csodálatos tulajdonságait közvetlen leszármazottainak, s a mai utódokban is tovább élnek…"

Hektor von Scwaben

Horand leghíresebb fia Hektor von Schwaben volt, az SZ 13-as. Sieger, vagyis Német nagy champion volt 1900-ban és 1901-ben. Anyja a Württembergből származó munkaszuka, Mores-Plieningen, SZ 159 HGH.
A rendszertelenül szaporodó vidéki törzsek, valamint az északi és déli típusok egyesítéséből - ötvözvén mindegyik fajta előnyös tulajdonságait - alakították ki az új "nemzeti" juhászebet - a német juhászkutyát.
A Phylax mint fajtaklub azért bukott meg, mert tagsága nem azt kapta tőle, amit várt; ha a klub megmarad a kitűzött úton, nem tudni, vajon nem vált volna-e a német juhász csupán újabb népszerű kiállítási ebbé. Nagy kérdés, hogy az ipari kor kezdetén,amikor a birkanyáj- terelő kutyák iránt megcsappant a kereslet, ez az újonnan létrehozott csodakutya vajon nem ítéltetett volna-e arra a sorsra, hogy csupán újabb "munkanélküli" ebfajtaként szerepeljen a

Munkakutya csoportban, amely kategória számos ország kutyakiállításán megtalálható. Mindenütt, ahol a német juhász meghonosodott, különösen az angolszász országokban, heves viták folytak arról, hogy különválasszák-e a kiállítási és a munka típust.
Von Stephanitznak nem voltak efféle kétségei, amikor az SV-t megalapította. " Német juhászkutyát tenyészteni annyi, mint munkakutyát tenyészteni" - mondotta, s ez volt gondolkodásmódjának az alapja. Németországban sohasem vetették el ezt az alapelvet.
Az évenként megrendezett Sieger győzteseinek munkapróbákon kell átesniük, mielőtt odaítélnék nekik a rangos díjakat.
Von Stephanitz létrehozott egy szervezetet az általa hőn szeretett ebfajta fejlesztése és felügyelete céljából, s a fajtát illetően abszolút szaktekintélynek számított. Az SV-nek kezdetben sikerült elfogadtatnia programját, mivel a tenyésztők és "használók", valamint a kutyabarátok teljesen egyetértettek a fajta fejlesztésével kapcsolatos elvekkel és célkitűzésekkel. Továbbá készek voltak elfogadni a szervezeti szabályzatban foglaltakat, amelyek az évek múlásával egyre szigorúbbakká váltak.
Von Stephanitz azon új feladatok fényében értékelte ezt a juhászkutyát, amelyek vélekedése szerint, előbb-utóbb felváltják majd - ám remélhetőleg teljességgel ki nem szorítják - a nyájőrzés munkáját. A hasznosítható jó tulajdonságok legfigyelemreméltóbbika nyilvánvalóan a kutya őrző-védő ösztöne, ami jól megmutatkozott abban, ahogy a juhászebek emberemlékezet óta védelmezték a nyájakat mindenféle külso veszély és támadás ellenében. Ez a tulajdonság, melyet a németek"kampftrieb"-nek (harci ösztön) neveznek, nem csupán a képességet, de a hajlandóságot is jelenti a védelemre. A "kampftrieb"

szóban benne foglaltatik egy aktív, vagyis támadó, valamint egy passzív, azaz védekező sajátság is. Az SV arra buzdította tagságát, hogy fejlesszék a német juhászkutyafajta sokféle előnyös tulajdonságát, felkészítendő az állatot a jövőben rá váró sokrétű feladatokra.

Forrás: A Német Juhászkutya
Szerző:Roy és Clariss AlalanPest Szalon
Könyvkiadó, Budapest 1993